Ez a webhely pdf formátumú dokumentumokat is tartalmaz.
bővebben
| ||||||||
A fehérvári közlekedési vállalatok egyesülésével jött létre az AKÖV, ami maga után vonta a közlekedési cégek által az ötvenes években működtetett sportegyesületek összeolvadását is, 1960. decemberében.
A sportklub koncepciójának fontos része és célkitűzése, hogy minden évben jelentős nemzetközi verseny rendezésével irányítsák a sportkedvelő közvélemény figyelmét Székesfehérvárra és az ALBA VOLÁN SC-re. |
| Rendkívül nagy öröm számunkra, hogy az ALBA VOLÁN SC versenyzője lett a női öttusa első magyar olimpiai bajnoka, s egyben városunk - Székesfehérvár - első olimpiai bajnoka is. |
| Vörös Zsuzsa olimpiai bajnok |
| Index 2004. augusztus 27., péntek 17:35 Vörös Zsuzsanna már a második szám után élre állt, és egésznapos remek teljesítményével nyerte a magyar női öttusa első olimpiai bajnoki címét.
|
| Aranyeső a Budakalászi Öttusa Európa-bajnokságon (2006. július) |
| Július harmadik hetében ismét Magyarországra látogattak Európa öttusázó élversenyzői. A felnőtt kontinens bajnokságot, a Dunakanyar kapujának nevezett Budakalászon rendezték meg, mely festői környezetben, az Omszk-tó partján látta vendégül a versenyzőket és az idelátogató szurkolókat. A sportág történetében először fordult elő, hogy ilyen kis lélekszámú település, ilyen komoly rendezvénynek adott otthont. A szervezők figyelembe vették mind a sportolók, mind pedig a mai egynapos öttusaverseny érdekeit, így olyan versenyhelyszíneket biztosítottak, melyek egymástól gyalogosan is megközelíthetőek voltak. A meghívást 22 ország 101 versenyzője fogadta el, 64 férfi és 37 női öttusázó állt rajthoz a selejtezőkön. Az Alba Volán S.C. sportolói közül, - Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien, Szatmári Adrienn, Horváth Viktor - szerepeltek a magyar női, illetve férfi csapatban. A mezőny erősségét figyelembe véve, már a selejtező is igen komoly próbatétel volt, amit a mieink közül egy versenyző kivételével jól oldottunk meg. Szatmári Adrienn a gyenge lövészetével nem tudta kvalifikálni magát a legjobbak közé. A döntőben Zsuzsa esélyeshez méltóan versenyzett az első négy számban, amelyek közül kiemelkedik a lovaglás. Henry nevű lovával olyan produkciót mutatott be a teltházas lelátók előtt, mellyel a mezőny elejére ugrott. A publikum ezt vastapssal jutalmazta. Vivien versenyzése hullámzó volt, ami kiváló gyakorlatokban és időnként feleslegesen elvesztett pontokban mutatkozott meg. Összességében így is a mezőny első feléből rajtolva várta a záró futószámot. A futás rendkívüli izgalmakat hozott. Az élről induló Zsuzsát hamar utolérte, a második helyről rajtoló, brit Spence és óriási taktikai csata kezdődött. Olimpiai bajnokunk hagyta, hogy 2000 méterig az angol lány vezessen, majd amikor már fáradni látszott ellépett mellette. Az utolsó 1000 méteres körben Zsuzsát egyre jobban megközelítette, a hatodik helyről induló, fehérorosz Samusevich (2005. Székesfehérvári Világkupa győztes). A hajrára már csak 5 méter maradt előnye, ami a lovas-stadionba érve 2 méterre apadt. Szinte egyszerre vágódtak a célba, de Zsuzsa önfeledt ünneplése azt jelentette, hogy ő szakította át elsőként a célszalagot, és sikerült megismételnie 2000. évi, székesfehérvári sikerét. Vivien jó kezdés után a végére visszaesett és a 20. helyen ért célba. Az egyéni induló Füri Csilla a 26. helyet szerezte meg. Csapatunk a 6. helyen végzett. A magyar férfi versenyzők is megmutatták, hogyan kell hazai pályán, magas színvonalon versenyezni. Természetesen közöttük volt Horváth Viktor is. Jó kezdés után (185 kör lövészetben), vívásban nehezen indult be a „tusgyártás”. A vívás középső részétől kezdve már igen fontos találatokkal gyűjtögette pontjait, az elmúlt évek egyik legjobb vívóeredményét produkálva. A többi magyar is szárnyakat kapott a közönségtől, így Balogh Gábor, Fülep Sándor, Horváth Viktor és az egyéni induló Kállai Ákos is az első 10-ben állt az első két technikai szám után. Az úszás jelentősen nem változtatott az erőviszonyokon, egyedül Ákos csúszott valamelyest hátrébb. A lányoknál már tapasztalt, nehéz lovaspályán a férfi versenyzők is sok értékes pontot veszítettek. A mieink lovas-tudásukkal is bizonyították, hogy miért tartoznak ők a világ elitjéhez. Egyedül Viktor sorsolt közülük nehezebb lovaglású lovat, amely egy apró hiba miatt megállással büntetett. A futás nem tartogatott olyan izgalmakat, mint a lányoknál. Balogh Gábor megnyugtató előnnyel indult, a 2004-es athéni olimpiai bajnok, Moiseev előtt. A harmadik helyről Fülep Sándor vágott neki a 3000 méteres távnak, de az ő pozícióját sem veszélyeztette senki. Kállai a 7., míg Horváth Viktor a 9. helyről rajtolt. Viktor szenzációs futással, óriási csatában a 6. helyen ért célba, ami azt jelentette, hogy Balogh győzelme, illetve Fülep bronzérme után, csapatunk is Európa-bajnok lett. A női váltóversenyben Szatmárit, Füri váltotta fel a magyar csapatban. A lányok elfogadható eredménnyel kezdték a napot lövészetben, de aztán a páston már jelentősen alulteljesítették az elvárásokat. Hátrányukon az úszással valamelyest javítottak, de a mezőny eleje már igen komoly pontelőnnyel járt előttük. A negyedik tusában, a lovaglásban, a mezőny fölé nőttünk és ezzel a számgyőzelemmel ismét megcsillanni látszott az éremszerzés lehetősége is. Persze ehhez kellett, az addig élen álló csapatok több hibázása is. Futásban 41 mp-es előnnyel indultak az oroszok az angol váltó előtt. Mi 42 mp-es különbséggel követtük őket, de nyomunkban indultak a lengyelek is. A már biztos befutónak számító oroszok igen hamar eladták előnyüket és az aranyéremért lengyel – angol párharc alakult ki. Végül a lengyel lányok nyertek, a még 37 évesen is kiváló formában versenyző, Malosyc vezetésével. Lányaink nem tudtak beleszólni az érmekért folyó csatába, így végül a negyedik helyen zárták az EB-t. A fiúk váltóban ott folytatták, ahol az egyéni versenyben abbahagyták. A Horváth V., Fülep S., Kállai Á. összeállítású váltónk sem a lőtéren, sem a pástokon nem talált legyőzőre. Vívásban Viktor volt csapatunk motorja, 35/7-es győzelmi mutatójával kiemelkedett a mezőnyből. Úszásban még növelni is tudtuk az első két számban szerzett előnyünket, így az már megnyugtató volt. Következet, a mindig rizikós szám, a lovaglás, de ellenfeleinknek itt sem adtunk esélyt, és olyan előnnyel vágtunk neki a záró futószámnak, ami példa nélküli ebben a sportágban. A fiúk igazi örömfutással szerezték meg az újabb aranyérmüket és ezzel köszönték meg a közönség lelkes biztatását. A magyar csapat – az Alba Volán S.C. sportolóink közreműködésével - a megszerezhető hat aranyéremből négyet megnyert, ezzel a nem hivatalos pontverseny élén végzett. A világbajnokság házigazdája Guatemala lesz, melyet november harmadik hetében bonyolítanak le. Komlódy Zsolt |