|
|
Sport |
|
|
|
Sport
|
| | A fehérvári közlekedési vállalatok egyesülésével jött létre az AKÖV, ami maga után vonta a közlekedési cégek által az ötvenes években működtetett sportegyesületek összeolvadását is, 1960. decemberében. A sportolók 1961-től az AKÖV színeiben léptek pályára a különböző sporteseményeken. Valamennyi sportág képviselői a megyei első osztályban debütáltak. A fejlődés tetten érhető volt, hiszen a női röplabdázók egy évvel később, a férfiak pedig 1966-ban feljutottak az NB II-be. A labdarúgók is bontogatták szárnyaikat, s a megalakult a természetjáró szakosztály. A női röplabdázók kivívták az NB I-ben való szereplés jogát, majd a hetvenes évek elején újabb szakosztályok kaptak lehetőséget a bizonyításra. 1971-ben az öttusázók, majd a folytatásban a tájékozódási futók, a vívók, az úszók kezdték meg szereplésüket, ugyanakkor leépítésekre is sor került, a nagy konkurenciából fakadó eredménytelenség miatt előbb megszüntették a labdarúgó, majd a férfi és női kézilabda szakosztályt. Áttörést jelentett a jégkorong megjelenése a koronázó városban. A Budapesti Volán jogutódjaként kezdték meg szereplésüket a legmagasabb osztályban, s 1981-ben a Székesfehérvári Volán bajnoki aranyérmet ünnepelhetett. A nyolcvanas évek derekán rendkívül jó eredményekkel jelentkeztek a klub sportolói, ám a rendszerváltást követően, 1989-től kényszerű leépítésekre került sor, a vezetők szerint ez volt az egyesület legfájdalmasabb időszaka. Előbb megszűnt az úszó és futó, majd a vívó és a férfi röplabda, végül pedig a férfi és a női röplabda szakosztály. A megszorító intézkedések következtében az öttusa és a jégkorong szakosztályt sikerült életben tartani, az erőket ezen két sportág működtetésére, s fejlesztésére összpontosították. Katona Ferenc egyéniben és csapatban is világbajnoki címeket szerzett a juniorok között, Demeter József pedig a felnőtt Európa-bajnokságon nem talált legyőzőre. Az öttusázók minden korosztályban szállították az érmeket a hazai és a külföldi rendezvényekről, s a jégkorongozók is egyre jobb eredményekkel jelentkeztek. 1993-ban megnyerték a Magyar Kupát, s kiléptek a nemzetközi porondra. A bajnoki finálét 1994-ben és 1995-ben elvesztették a Ferencvárossal szemben, a következő két esztendőben csak bronzéremig jutottak. 1998-ban hatalmas csatában vesztettek a Dunaferr együttesével szemben, ám egy évvel később visszavágtak, s győzelmüket 2001. tavaszán megismételték, s nem lehet más céljuk a közeljövőben, mint a hoki elsőség megtartása, s minél jobb szereplés a nemzetközi porondon. A különböző korosztályos válogatottakban rendszeresen szóhoz jutnak a fehérvári sportolók, s a felnőtt nemzeti együttes pedig volánosokra épül. A kék-fehérek két büszkesége, Palkovics Krisztián és Ocskay Gábor remek teljesítménye nyomán minden évben rangos hazai és nemzetközi elismerésben részesül. Előbbinek az ütőjét, utóbbinak a mezét állították ki a torontói Hírességek Csarnokában, azaz a Hall of Fame-ben. Az öttusázók a korosztályos diadalok után a felnőttek között is egyre eredményesebben szerepeltek a világversenyeken, előbb Pécsi Mónika és Heilig Anita, majd Vörös Zsuzsa szállította az eredményeket. Utóbbi sporttörténelmi tettet hajtott végre 1999-ben, ő szerezte a magyar női öttusasport első felnőtt, egyéni világbajnoki címét. Vörös továbbra is esélyese a jelentős világeseményeknek, s hatalmas ígéretnek számít a juniorként is felnőtt világbajnoki címet szerző Máthé Vivien, valamint Stefanovits Nikola és Szathmáry Adrienn. A 2001-es esztendő meglepetésembere Horváth Viktor volt, aki a felnőtt vb-n csapatban és váltóban aranyérmet szerzett, egyéniben pedig a második helyen zárt Balogh Gábor mögött. Az Európa-bajnokságon is kitett magáért, a csapat- és váltóverseny ered- ményhirdetésénél is a dobogó legfelső fokára állhatott. Két esztendeje új szakosztállyal bővült a sportklub, a lövészek is az Alba Volán SC kötelékébe tartoznak. Egyre rangosabb minősítő viadalokat rendeznek menedzserük a világkupa-győztes, több olimpián is lőállásba lépett Pálinkás Lajos, aki jó eséllyel pályázik az athéni, ötkarikás részvételre is. |  | | | Vörös Zsuzsa | A sportklub koncepciójának fontos része és célkitűzése, hogy minden évben jelentős nemzetközi verseny rendezésével irányítsák a sportkedvelő közvélemény figyelmét Székesfehérvárra és az ALBA VOLÁN SC-re. | Rendkívül nagy öröm számunkra, hogy az ALBA VOLÁN SC versenyzője lett a női öttusa első magyar olimpiai bajnoka, s egyben városunk - Székesfehérvár - első olimpiai bajnoka is. | | Vörös Zsuzsa olimpiai bajnok | | Index 2004. augusztus 27., péntek 17:35 Vörös Zsuzsanna már a második szám után élre állt, és egésznapos remek teljesítményével nyerte a magyar női öttusa első olimpiai bajnoki címét. "Teljesen más olimpiára számítok, mint Ausztráliában volt. Négy éve elképzelni sem tudtam, hogy nem leszek legalább pontszerző, aztán ott, Sydneyben átéreztem: ez egy olimpia, és egyetlen más versennyel sem összehasonlítható" - nyilatkozta az olimpia előtt Vörös Zsuzsa. Úgy tűnik nem a lavagőbe beszélt, hiszen a női öttusa verseny első fordulója után a harmadik helyen várta a folytatást. A háromszoros egyéni (összesen hatszoros) világbajnok 182 kört lőtt, ezzel alig maradt el a lövészetet nyerő kínai versenyző mögött. Füri Csilla ekkor a 29. helyen állt. A második kör után az élen Vörös vívásban is remekelt, az ötödik helyen végzett, 19 győzelemmel és 12 vereséggel. Ezzel a teljesítményével még úgy is átvette a vezetést az összetettben, hogy Füritől kikapott. Fürinek nem sikerült túl jól ez a szám, hiszen 15 győzelme mellett 16 vereséget szenvedett. A harmadik és az ötödik hely után az úszásban a negyedik helyen végzett Vörös, 2.15.59-et úszva. Ezért a teljesítményéért 1296 pontot kapott, így összetettben tovább növelte előnyét. Füri Csilla még nála is jobban szerepelt, a harmadik lett ebben a számban. Lovaglásban 1124 pontot szerzett Vörös, (ezzel kilencedik lett) ami azt jelentette, hogy ha riválisai nagyot hibáznak, jelentős előnnyel várhatja a zárószám, a futás rajtját. A második helyezett, a brit Kate Allenby öt rudat vert le, 1004 pontot szerzett, a harmadik helyezett lett Jelena Rublevskának két verőhibája volt és 1116 pontot kapott. Vörös történelmet írt A futásnak így 41 másodperces előnnyel vághatott neki, és ezt magabiztosan meg is őrízte. Az utolsó száz méteren már egy magyar zászlót lobogtatva, mosolyogva futott. A második helyen a lett Jelena Rublevska, a harmadikon abrit Georgina Harland végzett. Füri Csilla a 12. helyen végzett. A mezőnyben rajthoz álló két magyar születésű versenyző közül Partics Katalin görög színekben a 16., Hortobágyi Eszter (Ausztrália) a 20. helyen végzett Vörös ezzel a teljesítményével történelmet írt, hiszen ő volt a női öttusa sport első magyar egyéni világbajnoka, mától pedig elmondhatja, hogy ő a szám első magyar női olimpiai bajnoka. | | | | Aranyeső a Budakalászi Öttusa Európa-bajnokságon (2006. július) | | Július harmadik hetében ismét Magyarországra látogattak Európa öttusázó élversenyzői. A felnőtt kontinens bajnokságot, a Dunakanyar kapujának nevezett Budakalászon rendezték meg, mely festői környezetben, az Omszk-tó partján látta vendégül a versenyzőket és az idelátogató szurkolókat. A sportág történetében először fordult elő, hogy ilyen kis lélekszámú település, ilyen komoly rendezvénynek adott otthont. A szervezők figyelembe vették mind a sportolók, mind pedig a mai egynapos öttusaverseny érdekeit, így olyan versenyhelyszíneket biztosítottak, melyek egymástól gyalogosan is megközelíthetőek voltak. A meghívást 22 ország 101 versenyzője fogadta el, 64 férfi és 37 női öttusázó állt rajthoz a selejtezőkön. Az Alba Volán S.C. sportolói közül, - Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien, Szatmári Adrienn, Horváth Viktor - szerepeltek a magyar női, illetve férfi csapatban. A mezőny erősségét figyelembe véve, már a selejtező is igen komoly próbatétel volt, amit a mieink közül egy versenyző kivételével jól oldottunk meg. Szatmári Adrienn a gyenge lövészetével nem tudta kvalifikálni magát a legjobbak közé. A döntőben Zsuzsa esélyeshez méltóan versenyzett az első négy számban, amelyek közül kiemelkedik a lovaglás. Henry nevű lovával olyan produkciót mutatott be a teltházas lelátók előtt, mellyel a mezőny elejére ugrott. A publikum ezt vastapssal jutalmazta. Vivien versenyzése hullámzó volt, ami kiváló gyakorlatokban és időnként feleslegesen elvesztett pontokban mutatkozott meg. Összességében így is a mezőny első feléből rajtolva várta a záró futószámot. A futás rendkívüli izgalmakat hozott. Az élről induló Zsuzsát hamar utolérte, a második helyről rajtoló, brit Spence és óriási taktikai csata kezdődött. Olimpiai bajnokunk hagyta, hogy 2000 méterig az angol lány vezessen, majd amikor már fáradni látszott ellépett mellette. Az utolsó 1000 méteres körben Zsuzsát egyre jobban megközelítette, a hatodik helyről induló, fehérorosz Samusevich (2005. Székesfehérvári Világkupa győztes). A hajrára már csak 5 méter maradt előnye, ami a lovas-stadionba érve 2 méterre apadt. Szinte egyszerre vágódtak a célba, de Zsuzsa önfeledt ünneplése azt jelentette, hogy ő szakította át elsőként a célszalagot, és sikerült megismételnie 2000. évi, székesfehérvári sikerét. Vivien jó kezdés után a végére visszaesett és a 20. helyen ért célba. Az egyéni induló Füri Csilla a 26. helyet szerezte meg. Csapatunk a 6. helyen végzett. A magyar férfi versenyzők is megmutatták, hogyan kell hazai pályán, magas színvonalon versenyezni. Természetesen közöttük volt Horváth Viktor is. Jó kezdés után (185 kör lövészetben), vívásban nehezen indult be a „tusgyártás”. A vívás középső részétől kezdve már igen fontos találatokkal gyűjtögette pontjait, az elmúlt évek egyik legjobb vívóeredményét produkálva. A többi magyar is szárnyakat kapott a közönségtől, így Balogh Gábor, Fülep Sándor, Horváth Viktor és az egyéni induló Kállai Ákos is az első 10-ben állt az első két technikai szám után. Az úszás jelentősen nem változtatott az erőviszonyokon, egyedül Ákos csúszott valamelyest hátrébb. A lányoknál már tapasztalt, nehéz lovaspályán a férfi versenyzők is sok értékes pontot veszítettek. A mieink lovas-tudásukkal is bizonyították, hogy miért tartoznak ők a világ elitjéhez. Egyedül Viktor sorsolt közülük nehezebb lovaglású lovat, amely egy apró hiba miatt megállással büntetett. A futás nem tartogatott olyan izgalmakat, mint a lányoknál. Balogh Gábor megnyugtató előnnyel indult, a 2004-es athéni olimpiai bajnok, Moiseev előtt. A harmadik helyről Fülep Sándor vágott neki a 3000 méteres távnak, de az ő pozícióját sem veszélyeztette senki. Kállai a 7., míg Horváth Viktor a 9. helyről rajtolt. Viktor szenzációs futással, óriási csatában a 6. helyen ért célba, ami azt jelentette, hogy Balogh győzelme, illetve Fülep bronzérme után, csapatunk is Európa-bajnok lett. A női váltóversenyben Szatmárit, Füri váltotta fel a magyar csapatban. A lányok elfogadható eredménnyel kezdték a napot lövészetben, de aztán a páston már jelentősen alulteljesítették az elvárásokat. Hátrányukon az úszással valamelyest javítottak, de a mezőny eleje már igen komoly pontelőnnyel járt előttük. A negyedik tusában, a lovaglásban, a mezőny fölé nőttünk és ezzel a számgyőzelemmel ismét megcsillanni látszott az éremszerzés lehetősége is. Persze ehhez kellett, az addig élen álló csapatok több hibázása is. Futásban 41 mp-es előnnyel indultak az oroszok az angol váltó előtt. Mi 42 mp-es különbséggel követtük őket, de nyomunkban indultak a lengyelek is. A már biztos befutónak számító oroszok igen hamar eladták előnyüket és az aranyéremért lengyel – angol párharc alakult ki. Végül a lengyel lányok nyertek, a még 37 évesen is kiváló formában versenyző, Malosyc vezetésével. Lányaink nem tudtak beleszólni az érmekért folyó csatába, így végül a negyedik helyen zárták az EB-t. A fiúk váltóban ott folytatták, ahol az egyéni versenyben abbahagyták. A Horváth V., Fülep S., Kállai Á. összeállítású váltónk sem a lőtéren, sem a pástokon nem talált legyőzőre. Vívásban Viktor volt csapatunk motorja, 35/7-es győzelmi mutatójával kiemelkedett a mezőnyből. Úszásban még növelni is tudtuk az első két számban szerzett előnyünket, így az már megnyugtató volt. Következet, a mindig rizikós szám, a lovaglás, de ellenfeleinknek itt sem adtunk esélyt, és olyan előnnyel vágtunk neki a záró futószámnak, ami példa nélküli ebben a sportágban. A fiúk igazi örömfutással szerezték meg az újabb aranyérmüket és ezzel köszönték meg a közönség lelkes biztatását. A magyar csapat – az Alba Volán S.C. sportolóink közreműködésével - a megszerezhető hat aranyéremből négyet megnyert, ezzel a nem hivatalos pontverseny élén végzett. A világbajnokság házigazdája Guatemala lesz, melyet november harmadik hetében bonyolítanak le. Komlódy Zsolt Alba Volán Sportclub Öttusa Szakosztály vezetőedzője |
|
|
|
|
|
|
|